készítette: Albert Dorottya // Bakelit M.A.C. 2016. június 29. / Földes Borbála-interjú / Corpus Humani július 1. kiállításmegnyitó //

Július 1-e és augusztus 31-e között Földes Borbála új munkáit láthatjuk a Bakelit Multi Art Center L2 termében. Hogyan kezd el egy fiatal enteriőr stylist fotózni, mit fotózik, és mit gondol arról, amit csinál? Minderről és másról is itt olvashattok:

Az emberek nemcsak fotósként ismerhetnek téged, de enteriőr stylistként és graphic designerként is, sőt a modellkedés sem új terület számodra. Hogyan kezdődött a történet?

Igen modellkedtem egy keveset, így voltam a kamera másik oldalán is. Egy kiállításon megtaláltam a KREA szóróanyagát, és elmentem a nyíltnapukra, ahol megtetszett a lakberendező és az enteriőr styling szak. Ezután elmentem grafikát tanulni, és azóta terveztem könyv- és lemezborítókat is. Az egyik lemezborítóval kezdődött a fotózás. Vártam a fotóst, hogy haladhassunk a munkával, de csak portrék voltak meg, semmi több. A nyomda már rágta a fülemet, hogy hol a lemezborító, én pedig tehetetlen voltam, mert fotó nélkül nem tudtam haladni. Annyira meguntam a várakozást, hogy kivittem a testvérem gitárját az avarba, és egy kompakt géppel fotóztam, majd leadtam az anyagot. Ez nagyon jó érzés volt. Ez tavalyelőtt ősszel volt, akkor kezdtem fotózni igazából, ha ezt lehet annak nevezni. Tavasszal pedig a MOME Fotó 1.0-ra jártam, hogy megtudjam, ott mit szólnak ahhoz, amit csinálok.

A MOME-s képzés után már egyértelmű volt, hogy a graphic design és enteriőr styling felett győzedelmeskedett a fotográfia?

Mindhármat párhuzamosan csinálom, de a fotó a kedvencem.

Verzió 2

Mikor állt össze a Corpus Humani anyaga?

A sorozat két első képe, a sternocleido (fejbiccentő izom) és az acromion (vállcsúcs nyúlvány), decemberben készült. Egy ideig nem foglalkoztam velük, majd tavasszal összeállt az anyag.

A MOME-kurzus végén egy kollektív kiállításon jelentél meg először fotósként, ott 3-3 képet mutattatok be, a mostani viszont az első önálló kiállításod. Hogyan született meg ez a kiállítás?

Úgy kezdődött, hogy a barátnőm, Geiszelhardt Júlia elhívott, hogy a Jane Dessa project Kollázs című kiállításának a megnyitóján fotózzak. Ez ősszel volt a Bakelitben. Úgy volt, hogy lesz egy közös kiállításunk. De Júliát elvonta a rengeteg enteriőrtervezői megbízás, így elnapoltuk a Tükröződés munkacímű project megvalósítását. Ebben az új helyzetben csak azt tudtam, hogy a sternocleido köré épül minden, és július 1-én megnyílik a Corpus Humani.

Verzió 2

A behance-on lehet követni a fotográfiai tevékenységedet, és itt feltűnően sokszínű sorozatokat/képeket találhatunk. Fotók romos terekről, bizarr pozíciójú – nagyobb látószögű testképek, részletező testképek, gyökerek, stb. Hogyan történik ez a csatangolás a fotótémák között?

Verzió 2

Veszprémben születtem, és egyszer amikor ott jártam, mondtam, hogy mennyire szeretnék romokat fotózni. Ezen is egyszer mindenkinek át kell esnie, olyan ez, mint a pocsolyafotózás vagy a makrofotózás. A közelben pedig volt egy egész lakótelep romokban, amit az oroszok itthagytak, egyébként most ott paintballozni szoktak. Itt készült a Ghost Town című sorozatom. A Perfreaktion képei pedig úgy ihletődtek, hogy egyszer a MÜPA előtt ültem furán, és odalépett hozzám Oravecz István, és annyit mondott, hogy “ez jó fotó lenne”. Majd hazamentem, önkioldó, és ez lett belőle.

Verzió 2

Javarészt testeket fotózol, és nem feledkezhetünk meg róla, hogy a test és a köré szerveződő kérdések mekkora hangsúlyt nyernek manapság a színházban, az irodalomban, a tudományos diskurzusokban, stb. Érzel valami konkrét indíttatást, hogy ez miért fontos, neked miért fontos, hogy (meztelen) testeket (tulajdonképpen a saját testedet) fotózol (/fotózod)?

Nehéz erről beszélni, végülis ezért nincs koncepcióleírása a sorozatomnak – mert én megcsinálom, és megmutatom. Neked meg nézned kell: mond-e valamit neked vagy sem. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen szerepvállalások, milyen narratívák vannak a képeken. Kiss Miklós, egy nagyon kedves ismerősöm, aki a kiállítást meg fogja nyitni, olyan dolgokat mondott a képekről, amik tényleg ott vannak, és teljes mértékben egyet is értek vele, de én ezt nem gondoltam el előre.

Verzió 2

Hogyan zajlik egy fotózási folyamatod, hol fotózol – és miért a vállad/csípőd/nyakad?

Első lépés: bekapcsolom a kis olvasólámpámat, leteszem a dohányzóasztalra, összekötöm az ipad-et és a gépet, nézem, mi történik, majd megnyomom a gombot. Műteremben még életemben nem fotóztam. Egy Nikon 1 J4 picike gépem van, női táskába való.

A képeid nem szokványos helyzetben és perspektívából mutatják be a testrészeket – hogyan fogadják ezt az emberek?

Volt, aki azt mondta, hogy ijesztőek a képeim. Ezért is gondoltam, hogy kellenek könnyebben értelmezhető képek, mint amilyen a clavicula (kulcscsont) is.

Nem fért volna el a kiállításod anyagában az Inside Out is, hiszen hasonló testszemlélet jelenik meg ebben a sorozatban is – merész közelség, nagyítás, furcsa vagy éppenséggel nagyon nyers és explicit sötét fekete-fehér testképek?

Igen, először úgy volt, hogy bekerülnek ők is ebbe a rendszerbe, de ezeknek, azaz a Corpus Humani-képeknek a mindegyike felület, nem megyünk beljebb az emberi testbe. Még a szemen keresztül sem, hiszen a pupilla nem látszik. Az benne a lényeg, hogy minden felület, és az, hogy a nyelv kijön a számból, az már egy másik nézőpont, egy másik rendszer.

Verzió 2

Miért sötét fekete-fehér az összes képed?

Kétoldalú a dolog: egyrészt a fekete-fehér képeket szeretem a leginkább, mert akkor nagyobb szabadságom van a kép értelmezésekor, mivel csak a tónusokból tudok rájönni, hogy például az alany szeme milyen színű, vagy a bőr tónusa milyen. Van tehát egy olyan szegmense a dolognak, amihez én magam tudok valamit hozzátenni, nem kapom kézbe az egészet. Alapvetően mindig színekkel dolgozom, a színek harmóniájával foglalkozom.  Amikor viszont az én kezemben van a döntés, akkor általában a fehérhez és a feketéhez nyúlok, vagy ezek keverékeihez.

Reklámok