Készítette: Albert Dorottya // Bakelit Multi Art Center // előadás: Michael De Cock: Kamyon // november 10-11-12. 20:00

November 10, 11 és 12-én most először és utoljára látható Magyarországon a belga Michael De Cock rendezte Kamyon című előadás. De Cock a próbafolyamat 99%-ában nem volt jelen, viszont Makra Viktória, az utazó előadás főszereplőjének magyar megtestesítője egy hetet töltött el Brüsszelben: megismerte a darabot, összebarátkozott a társulattal, próbáltak. November 3-án pedig beállt a kamion a Bakelit parkolójába. Makra Viktória szabadúszó színésszel, bábszínésszel, táncossal beszélgettem szabadúszói pályáról, bábról, csalódásról, színészi szabadságról, fordításról, sőt fordításokról.

Az SzFE-n végeztél, bábozol, szabadúszó színész vagy, táncos múltad is van, most pedig az európai uniós Be SpectACTive! projekt keretében kezdtél el együtt dolgozni a belga Michael De Cock-kal a Kamyon című előadáson – és így érkezel most hozzánk, a Bakelitbe.
Báb szakon végeztem, és a személyiségemből fakadóan igazából soha nem akartam leszerződni sehová. Az ember azt érzi, hogy milyen alkat, és mennyire bírja a kötöttségeket. Miután pedig lediplomáztam, öt év kötöttség után, amit az egyetem jelentett,  úgy éreztem, hogy én inkább a szabadságot választanám. Szerencsére adódott is erre lehetőségem az akkori Bárka Színházban, amit Seress Zoltán vezetett. Ott rögtön bekerültem egy nemzetközi projektbe, majd Seress Zoltán visszahívott egy második, majd egy harmadik produkcióba. Tulajdonképpen a Bárka Színházban lettem szabadúszó, ami nekem olyan értelemben anyaszínháznak tekinthető, hogy amikor még Alföldi Róbert volt az vezető, stúdiós voltam ott. Amikor pedig bezárt, egy nagyon nagy törést jelentett számomra, és mindenki számára, aki ott dolgozott. Nagyon sokat átszerződtek más színházakba, én viszont annyira kötődtem a Bárkához, hogy nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy másik kőszínházban kezdjek kopogtatni. Ehelyett inkább úgy gondoltam, kipróbálom, működne-e szabadúszóként. Majd a Színműnek (vagy a szerencsének) köszönhetően lett munkám szabadúszóként.

14971313_10154619774418604_926894364_n
Presznyakov testvérek: Európa- Ázsia (Bárka Színház)

Zökkenőmentes volt azóta is a szabadúszói életed?
2012-ben, a diploma előtt tagja lettem az Élőkép Színháznak, a Lepkévé válás című darabot pedig itt, a Bakelitben mutattuk be. Majd 2013-ban a Bárkában rengetek munkám volt, a Gólem Színházban is dolgoztam, Ladjánszki Márta társulatával is együttműködtem – ennek a bemutatója szintén a Bakelitben volt. Nagyon meghatározó élmény volt, hogy a Márti csapatában táncolhattam. Abban az évben pedig saját szóló előadásomat is megcsináltam, ami egy bábos-mozgásos előadás. A 2013-as évben annyi minden történt, hogy nem is tudom, hogy éltem túl. Diploma után nem volt semmiféle meghökkenés, hogy mit fogok csinálni szabadúszóként. A második év azonban már nehezebb volt. Ott döbbentem rá arra, hogy azért, hogy ez működjön, tenni is kell, néha fel kell hívni embereket. De az önmenedzselés nem az én területem. Ekkor se nagyon hívtam fel embereket, hanem csak elhintettem – leginkább a kollégáimnak meg a barátaimnak, hogy nem nagyon alakul a jövő évadom, és ha tehetik, segítsenek. Majd az egyik koreográfus barátnőm hívott a Vígszínházba táncolni.

Táncolsz is?
Hobbi szinten kezdődött, igazából nagyon régóta táncolok, a bábozással amúgy eléggé összefügg a tánc. A szakdolgozatomnak is ez volt a témája: a mozgás és a báb kapcsolata. Abszolút hobbi-amatőr szinten csináltam, majd amikor Márti beválogatott a Széki Luca című előadásba, az kicsit megdobta az önbizalmamat, és lendített is a táncos pályámon.

2016: november 10, 11 és 12-én egy brüsszeli egy hetes közös munka után a Bakelitbe érkezel a belga Michael De Cock csapatával, a Be SpectACTive! projekt keretében. Mesélj!
Papp Tímea színházi dramaturg és Móga Piroska színésznő nagyjából egyszerre küldte át nekem a felhívást a facebookon, mert ott az szerepelt hogy franciául és/vagy angolul nagyon jól beszélő színésznőt keresnek, és viszonylag kevés színésznő beszél franciául. Rólam pedig tudták, hogy én igen. Ez volt a kiindulópont. Először azt hittem, hogy angolul vagy franciául kell játszani. Később derült ki, hogy magyar nyelven lesz az előadás. Jó kihívásnak indult, de végül a francia csak kommunikációs szinten kellett. A próbafolyamat egészében angolul beszéltünk egymással.

Magyarul próbáltál a belga társulattal egy hétig Brüsszelben. És ha jól tudom, a rendező nem is volt jelen.
Senki sem értette, mit beszélek a színpadon, és nem értettem, hogy hogy lehet ehhez egyáltalán instrukciót adni. Ez még most is kérdés számomra, de ismerem azt az érzést, hogy ha nézek egy előadást, amelynek a nyelvét nem értem, de jók a színészek, akkor olyan mintha érteném. Akkor nyugodtam meg, amikor próbáltam, és Rudi, a zenész azt mondta, hogy olyan, mintha értené, amit mondok. Akkor úgy éreztem, hogy jó úton haladok.

fullsizerender-1
Makra Viki & Michael De Cock a Bakelit mellett

Mivel indokolta a rendező, hogy nem lehet ott a próbákon? A Bakelitbe is egy napra érkezik mondjuk, míg a társulat többi tagja 10 napig dolgozik a darabon.
Michael egy nagyon elfoglalt ember. Öt gyereke van, újságíró, a KVS Színház művészeti vezetője, úgyhogy örülhetek, hogy ennyire is elcsíptem. Azt hittem amúgy, hogy ott lesz a próbákon, viszont ott volt Rudi, a zenész, aki színész is, ő százszor játszotta már ezt az előadást. Michael pedig mondta, hogy bízzak benne. Más választásom nem is volt. Rudi vált a rendezővé ilyen értelemben. Michaellel szöveges próbám volt csak Brüsszelben, ami azt jelentette, hogy megkaptam magyarul és angolul a szöveget, és fel kellett neki olvassam. Ő pedig az asztalnál ülve adott instrukciókat. Rudi amúgy mondta, hogy Michael az a fajta rendező, aki a színészre bízza a dolgot. Inkább a szöveg érthetőségére figyel (amit magyarul nyilván nem nagyon tud megállapítani), ezért igyekeztem nagyon érthetően beszélni. 😛

Tudtad, mire jelentkezel?
Amikor a casting zajlott és Michaellel skype-oltunk, elküldte nekem a Kamyon videóját Jessicával, a francia színésznővel, úgyhogy tulajdonképpen az egész előadást láttam, pontosan tudtam, mit kell csinálni. Kérdés volt, hogy mennyire kell ugyanúgy előadni. Michael nyitott volt az ötleteimre, az újításokra, de mivel ennyire kevés időnk volt (1 hét), nem lehetett teljesen más előadást létrehozni. Mellékesen, mivel Michael nem volt ott Brüsszelben a közös próbákon, hanem csak a zenész, kénytelen volt nyitott lenni az ötleteimre. Az alapok nyilván maradtak, de bábos létremre eszembe jutottak egyéb dolgok is, például az árnyjátékkal, a pici babával kapcsolatban, ami a darab része.

15032469_10154619777003604_826423248_n

A Be SpectACTive! keretében érkezik hozzánk ez az előadás, erről pedig azt kell tudni, hogy a közönség- és közösségszervezést, a színházi aktivitást és véleménnyilvánítást helyezi középpontba. Hogyan viszonyul szerinted ez az előadás ehhez a színházfelfogáshoz? Azt megelőlegezem, hogy a három előadás után lehet majd beszélgetni a csapattal…
Egy kamionban játszódik az előadás, ahová összesen negyven néző fér be, és igencsak testközelben lesznek. Olyan, mintha mind együtt utaznának a kislánnyal a világűrbe. Közvetlen nézőinzultáció nem lesz, de abszolút a részesei lesznek a történetnek.

Milyen izgalmas pontjai voltak a brüsszeli próbafolyamatnak?
Elsősorban elvárásom volt, hogy ott legyen a rendező. Ez ugye nem teljesült, és ott a helyszínen tudtam meg. Próbáltam ezen felülemelkedni. A zenész azonban mindenért pótolt ilyen értelemben. Nagyon jó dolgokat mondott, és ő annyira szerves része az előadásnak, hogy jó visszajelzéseket tudott adni. Az utolsó próbát felvettük videóra, elküldük Michaelnek, és csak annyit írt, hogy „Csodálatos”. Szóval tetszett neki. Később tudtam értékelni azt, ami történik. Például annyira nyugodt volt a próba, minden ott volt a helyén, és koncentráltan, nyugodtan, felesleges leállások nélkül próbáltunk. Az asszisztens megkérdezte tőlem, hogy van-e nálam zsepi meg víz.

Jessicával, a francia színésznővel találkoztatok Brüsszelben, még a próbáitok előtt. Kaptál tőle útmutatást?
A technikai részeket néztük át együtt, hogy mikor melyik ládát hová kell pakolni. Nekem ezenkívül ez azért volt jó, mert meg tudtam figyelni, hogy hogyan fogalmaz meg gondolatokat, amiket én nyilván addigra már másképp fogalmaztam meg magamban. Ennek köszönhetően pedig ehhez képest tudtam a saját verziómat kipróbálni. Ez a viszonyítási pont pedig sokat segített, mivelhogy nem volt rendező. Rudi mondta például, hogy az angol színésznő teljesen más stílusban játszott, mint Jessica. Ő nagyon beleélte magát érzelmileg, nagyon drámain játszott. Ehhez képest Jessica sokkal hidegebben játssza a kislányt. Én pedig szerintem valahol a kettő közt mozgok. Sokat jelent az interpretációban, hogy a két nyelv teljesen más, azaz a francia és a magyar. A francia könnyebben tud teátrális lenni. A magyar is tud az lenni, de a fordítás nagyon jó lett, és közelebb áll a hétköznapi nyelvhasználathoz. Olyan a nyelvezete, ahogy egy nyolc éves kislány beszél – egyszerűbb. Azért is hasznos volt látni a francia előadást, mert tudtam, hogy hány fordításon ment át a szöveg: Michael megírta flamandul, ezt lefordították franciára, majd ezt angolra, és az angolból lett (talán) a magyar szöveg. És mivel én beszélek franciául, ő pedig franciául játszotta, le tudtam magamnak jegyzetelni azokat a részeket, amelyek a magyar változatban másképp szerepeltek, és mondjuk nekem jobban tetszett a francia eredetiben.

fullsizerender
Tudni lehet, hogy Michaelnek, a rendezőnek személyes tapasztalatára épül az előadás. Mesélt neked erről?
Elég egyértelmű, hogy Michaelt miért ihlette meg ez a téma – Brüsszelben él. A konkrét történet pedig az, hogy Brüsszelben ment az utcán, éppen tüntettek, és gyerekek is voltak a tüntetők között. Erről jutott eszébe, hogy mennyire abszurd, ami itt történik számunkra, felnőttek számára, egy gyerek számára azonban ez a természetes. Kerítésen innen és kerítésen túl is. Mert a gyerekekkel bármit meg lehet tenni. Ezért van akkora felelőssége a felnőtteknek – a gyerek ugyanis azt az állapotot fogadja el természetesnek, amelyben felnőtt, amelyben benne van – így akár egy kamionban való menekülés is természetes állapot lehet a menekült kislány számára, és nyilván a saját mesevilága fogja őt körülvenni. Egy kislány történetébe és gondolkodásába látunk bele: abba, hogy milyen lehet, hogy ott vagy a sötétben, balra egy ló van, jobbra az anyukád, megy a kamion, gyakorlatilag alig értesz valamit az egészből. Esetleg annyit, hogy az apukád nem jöhetett veled, mert az túl drága lett volna. Mit gondolhat ilyenkor egy kisgyerek?

Reklámok